Csak 15-20 forintot kínálnak a léalma kilójáért
A jövő héten blokád alá kerülhetnek az almafeldolgozók Szabolcsban
A jövő héten blokád alá kerülhetnek a nagy almafeldolgozók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az MTI-vel telefonon Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazda Szövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója kedden egy helyi, megyei sajtótájékoztatót követően.
2008.08.19 14:45MTIA szövetségi igazgató elmondta: bejelentették a rendőrségen, hogy augusztus 25-től, azaz jövő hét hétfőjétől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodók demonstrációt szerveznek az osztrák érdekeltségű Agrana vásárosnaményi feldolgozója, illetve a Rauch Hungária nyírmadai feldolgozója előtt. A két feldolgozó üzemet blokád alá vonják a termelők, megakadályozzák az áruszállítást az üzemekbe.
A demonstrációt szeptember 15-ig jelentették be - tette hozzá a szövetségi igazgató. A Magosz kéri a helyi almatermelőket, hogy a demonstráció ideje alatt ne szállítsanak almát a feldolgozó üzemekbe, ugyanis ezeket a szállítmányokat is feltartóztatják. Várhatóan ezt teszik majd a demonstráló gazdálkodók azokkal a lengyel kamionokkal is, amelyek tudomásuk szerint almát szállítanak a két feldolgozó üzembe.
Budai Gyula emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a gazdálkodók megbízottai csak felfüggesztették a tárgyalást, ám, ha valamiféle eredmény mutatkozik a feldolgozók tulajdonosaival történő miniszteri megbeszélés nyomán, akkor ismét visszaülnek a tárgyalóasztalhoz. Budai Gyula megjegyezte: Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől a szabolcsi almatermelők képviselői ígéretet kaptak arra, hogy az agrártárca vezetője egyeztet a feldolgozók tulajdonosaival, illetve lengyel kollégájával az átvételi árakról.
A magyar gazdálkodók ugyanis szeretnének az úgynevezett ipari léalmáért kilónként nettó 30 forintot kapni. Ezt az árat azonban a feldolgozók jelenleg még nem hajlandók megfizetni - mondván, hogy Lengyelországban 7-8 euró centért veszik az árut - 15-20 forintot kínálnak a léalma kilójáért, ugyanannyit, mint Lengyelországban.
Budai Gyula arról is beszélt, hogy pártállásra való tekintet nélkül felkérik a megyei országgyűlési képviselőket, hogy tekintélyüket latba vetve hassanak oda, hogy a szabolcsi almatermesztők megkapják a kért árat az ipari léalmáért. Arról, hogy a demonstráció mikor is kezdődik a helyi gazdálkodók képviselői gazdagyűlésen döntenek Vásárosnaményban kedden este.
Kapcsolódó írások:
- Alma 30 forint alatt kilója? Blokád alá vonnák a telepeket
- Tiltakoznak a jászsági és a hevesi dinnyetermelők a Karsai-féle blokád ellen
- Megszűnőben több dinnyeblokád dél-békésben
- Karsai József: tart a blokád a dinnyefelvásárló-telepek előtt dél-békésben
- Blokád alá vontak a dinnyetermesztők több békési felvásárló-telepet
- A dinnyetermesztők blokádot hirdetnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


