Köbli Miklós hajmáskéri polgármester nevében
Hamis e-mail! Levélbotrány Veszprémben
Egy eddig ismeretlen személy Köbli Miklós hajmáskéri polgármester nevére utaló feladóval aláírás nélküli, elektronikus levelet küldött szét veszprémi közéleti személyeknek és szerkesztőségek címére; a levélhez csatolt szöveg Czaun János, Veszprém fideszes alpolgármesteréről fogalmazott meg különböző állításokat - írta keddi számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
2008.08.19 09:34MTIA szöveg adatlapján Szalay Andrásra, az SZDSZ veszprémi szervezetének és frakciójának vezetőjére utaló adatok voltak - olvasható az újságban. (A lap a napokban azt már közreadta, hogy az alpolgármesterről negatív, elmarasztaló szöveget küldtek szét; többek közt gátlástalansággal vádolják, hogy például teológusi végzettséggel, gazdasági ismeretek nélkül merte vállalni a milliárdos döntésekkel járó alpolgármesterséget, megemlít a levél bizonyos szabálytalan gépkocsi-elszámolásokat és a pártközpontból hozott titkárnőt is.)
Szalay András közleményben vállalta, hogy köze van az íráshoz, melyről azt is megtudtuk, hogy korábban Akopjan Nigogosz, a veszprémi örmény kisebbség vezetője küldte szét ismerőseinek, hogy a véleményüket kérje róla - olvasható a Naplóban. Azt egyikük sem tudja, hogy később ki továbbította "kobli.m" néven sokaknak. Az ügy kapcsán Mihalovics Péter fideszes veszprémi képviselő az SZDSZ-es vezető lemondását és a közéletből való kivonulását követelte.
Szalay András a megyei lapnak úgy nyilatkozott, hogy "levélírásból csak a megfogalmazás volt a feladata, s az abban foglaltakat Akopján Nikogosz mondta el neki". Ezért ő nyilvánosságra sem hozhatja a szöveget - tette hozzá az SZDSZ-es városi vezető. Szalay András hibásnak abban tartja magát, hogy a szöveget nem papíron, hanem elektronikus úton küldte át Akopjan Nikogosznak, így megteremtette a lehetőségét az egyszerű sokszorosításnak - olvasható a megyei újságban.
A lapnak nyilatkozva az SZDSZ városi vezetője azt mondta: nem érzi, hogy olyant tett volna, amiért le kellene mondania, ugyanakkor felajánlja a lehetőséget az SZDSZ városi szervezetének és frakciójának, hogy határozzanak a sorsáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


