Több mint 100 embert juttattak át a határon
Embercsempész-hálózat tagjai ellen emeltek vádat Szegeden
Több mint száz embert juttatott át a magyar határon az a pakisztáni, román, cseh és magyar állampolgárokból álló csoport, amelynek tagjai ellen bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség.
2014.05.22 09:11MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono
A vádirat szerint a bűnszervezet 2012 márciusa és decembere között tizenkét alkalommal nyújtott segítséget összesen legalább 115, főként pakisztáni és indiai állampolgárnak abban, hogy illegálisan bejusson az Európai Unió területére.
A hatóságok a határsértők közül 58 embert Magyarország területén elfogtak. A bűnszervezet a migránsokat Görögországból indította útnak Szerbián, illetve Románián keresztül Magyarország felé.
A szervezet csúcsán pakisztáni származásúak álltak, a szállítást, a sofőrök, a sétáltatók beszervezését, a pénz szétosztását román állampolgárok irányították.
A magyarországi vádemeléssel párhuzamosan a bűnszervezet más tagjait az unió más országaiban vonják felelősségre.
A Szegedi Járási Ügyészség hat vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés, háromra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, és indítványt tett a külföldi állampolgárok kiutasítására is – áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


