Romák perelik az önkormányzatot!
Nem rendezte a romatelep kérdést! Elmaradt pályázat miatt perlik a polgármestert
Pert indított Zalakomár polgármestere és jegyzője ellen egy helybeli, roma származású férfi, mert az önkormányzat nem nyújtott be pályázatot a kormány romatelep-felszámolási programjára - írta pénteki számában a Zalai Hírlap.
2008.08.15 08:52MTIA pályázattal a férfi szerint 80 millió forint támogatáshoz juthatott volna a település, amivel 11-15 roma család lakhatási és szociális körülményein tudtak volna javítani.
Varga Miklós polgármester a lapnak elmondta: a pályázatot azért nem nyújtotta be az önkormányzat, mert nem feleltek meg a feltételeknek. Zalakomárban nincsenek telepszerű képződmények, 11-15 család valóban rossz körülmények között él, de házaik elszórtan, a falu különböző pontjain találhatók. Mindezt a helyi kisebbségi önkormányzat és a Hálózat az Integrációért felmérése is igazolta, ezért ők sem kezdeményezték a pályázat benyújtását.
A magyarországi romatelepekről készített országos felmérés eredményeit két évvel ezelőtt éppen Zalakomárban mutatta be a debreceni egyetem, a falu már ekkor sem került be az első kétszáz, támogatásra javasolt település közé. A férfi a Vas Megyei Bírósághoz nyújtotta be keresetét, ugyanis folyamatban lévő peres ügyei miatt a Zala Megyei Bíróságot elfogultnak tartja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06