Választás 2014.
Nemzetiségiek már nem jelentkezhetnek át pártlistás szavazásra
A nemzetiségi névjegyzékben szereplő választópolgárok pénteken 16 óráig töröltethették magukat a nemzetiségi névjegyzéknek az országgyűlési választást érintő részéről.
2014.04.04 16:40MTIEz azt jelenti, hogy aki ezt eddig nem tette meg, az vasárnap nemzetiségi listára szavazhat, pártlistára nem. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke korábban arról adott tájékoztatást, hogy a 13 magyarországi nemzetiség közül 41 ezren regisztráltak a nemzetiségi névjegyzékbe azt is jelezve, hogy már az országgyűlési választáson nemzetiségi listára kívánnak szavazni.
Akkor a névjegyzék szerint a legtöbben a roma, illetve a német nemzetiségből regisztráltak; előbbiek 19 857-en, míg utóbbiak 15 386-an. Az NVI pénteki adatai szerint azóta a regisztrált roma választópolgárok száma 14 271-re csökkent, így már kevesebben vannak a névjegyzékben, mint a németek.
Az NVI elnöke utalt arra is, hogy politológusok becslése szerint 20-25 ezer szavazat lehet elegendő egy - kedvezményes - nemzetiségi mandátumhoz. Jelezte ugyanakkor, hogy alacsonyabb részvétel esetén nagyobb az esély a nemzetiségi mandátumszerzésre.
A nemzetiségek közül valamennyinek sikerült országos listát állítania, ez pedig azt jelenti, hogy mindegyiknek lesz - szavazati joggal nem rendelkező - szószólója az új Országgyűlésben, függetlenül attól, hányan mennek el voksolni a nemzetiségi listára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
- 17:58 Orosz külügyi szóvivő: terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06