Emmi
Nemzeti Tehetség Program: ötszáz pályázat kap támogatást
A teljes összeg csaknem 350 ezer ember személyi jövedelemadója 1 százalékának felajánlásából tevődött össze.
2014.04.04 12:52MTI
A Nemzeti Tehetség Program keretében csaknem egymilliárd forintból több mint ötszáz pályázat részesül támogatásban a közeljövőben - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A programban megjelent 34 pályázati kiírásra mintegy 1600 pályázat érkezett.
A teljes összeg csaknem 350 ezer ember személyi jövedelemadója 1 százalékának felajánlásából tevődött össze - írták a közleményben. A rendelkezésre álló keretösszeg felosztásáról - a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja alapján - Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere döntött. Az elbírálásnál fontos szempont volt, hogy a fiatalok mellett a pedagógusok munkáját is díjazza az adott projekt. A támogatási összegek pályázati körönként eltérőek, a legalacsonyabb 300 ezer, a legmagasabb megpályázható összeg 5 millió forint volt.
A pályázatok kiterjedtek az oktatási és kulturális területeken működő tehetséggondozó műhelyek, valamint a tanulmányi, művészeti versenyek támogatására egyaránt. Ezeken a területeken 154 nyertes pályázat született idén. A matematikai, a természettudományos és a műszaki, informatikai kompetenciák erősítését célzó pályázatok közül 58, a tehetséges fiatalok felkészítését végző alapfokú művészetoktatási intézményeké közül pedig 52 kapott támogatást.
A 2013-2014. évi cselekvési program kiemelt figyelmet fordít a tehetségsegítés területén az egyenlő hozzáférés biztosítására. Ezen célok megvalósítását segítik azok a szintén nyertes pályázatok, amelyek a roma és a hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozását támogatják, valamint a fogyatékkal élők integrálását segítik elő - írták.
A Nemzeti Tehetség Program legfőbb célja a tehetségsegítő hagyományok megőrzése és gazdagítása. Ezáltal olyan tehetségtudatos társadalom jöhet létre Magyarországon, amely segíti a hazai és határon túli magyar közösségek nemzeti együttműködését - olvasható a közleményben.
A nyertesek listája az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján tekinthetők meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


