Fiatal tehetségeket keres az öreg róka
Nagy Feró újra zsűrizik: "Egyre kevesebb az odamondó dal"
Nagy Feró szerint a mai fiatal zenészekre egyre kevésbé jellemző az igazi "odamondogatás", egy most induló zenei versenyben épp ezért inkább a lázadó szellemű tehetségeket keresi.
2014.04.02 07:37ma.hu25 év telt el a rendszerváltás óta, és ezalatt felnőtt egy új generáció, akik legfeljebb csak elmondásból ismerik az 1989 előtti éveket és magát a nagy fordulatot. A 89after címet viselő zenei verseny szervezői azonban kíváncsiak arra, hogy vajon ez az új generáció mit gondol azokról a változásokról, amikbe már ők születtek bele, dalban mondhatják el, mit jelent számukra ma fiatalnak lenni, egyáltalán mi a véleményük arról, ahová ez a 25 év alatt eljutottunk. A legjobbnak bizonyuló szám szerzője nem kevesebb, mint félmillió forintot vághat zsebre, hogy abból indíthassa el - vagy épp lendületet adhasson - a zenei karrierjének.
A négytagú zsűriben Harcsa Veronika jazzénekesnő, Kemény Lili költőnő és Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó frontembere mellett Nagy Feró is szerepet vállalt, nem véletlenül. “Azért vállaltam el a felkérést, mert örök lázadóként mindig is közel állt hozzám a fiatalok lázongó természete. A 89afteren elmondhatják nekünk, mit gondolnak arról a '89 utáni világról, amibe beleszülettek. Ha valakit szétvet a düh, írjon egy számot a gondolataival és küldje be. Ha egy dal hatással lesz rám, akkor is értékelni fogom, ha politikailag nem feltétlenül tudok vele azonosulni” – árulta el Nagy Feró, majd hozzátette, a 89after zsűrizésekor nagyra fogja értékelni a közéleti-közérzeti szerzeményeket.
“Egyre kevesebb az odamondó dal. Minden zenészt, szövegírót arra bátorítok, vállalja fel a véleményét, talán ezzel kicsit változtatni tudunk a világon!"
“A versenynek nincs életkorra vagy műfajra vonatkozó megkötése, pályázni itthonról és a határon túlról is lehet, magyar nyelvű dalokkal” – közölte Németh Bálint sajtófőnök a 89after részleteiről. “A versenyt március elején hirdettük meg. Az első pályázat már a második héten beérkezett és azóta szinte minden nap kapunk újabb és újabb számokat. Érkezett be progresszív art punk-szám, kortárs népzene feldolgozás, volt, aki egy szimfonikus költemény megírásával jelentkezett” – árulta el a sajtófőnök, majd megjegyezte, a zenekaroknak már csak kevesebb, mint másfél hónapjuk van a jelentkezésig.
“A pályázatokat május 11-ig várjuk. A határidő után lezárjuk a jelentkezést és nem fogadunk el későn érkező pályázatokat. A nyertes dal kiválasztása időigényes és komoly feladatot ró a zsűritagokra: minden beérkező dal meghallgatása után közösen kell majd kiválasztaniuk, kihez kerül a félmillió forintos nyeremény.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:01 Orbán Viktor gratulált az észak-macedóniai parlamenti választás győztesének
- 14:59 Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit
- 13:57 Megölte élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szamosújlakon
- 12:54 Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
- 11:53 Putyin: elutasítjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra
- 10:01 Katonai ceremóniával fogadták a kínai államfőt
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06