Cristina nővér
Szenzáció lett a tehetségkutatón induló apáca - VIDEÓ
A hét végére valóságos internetszenzáció lett és szerepel a világsajtóban az egyik zenei tehetségkutató olaszországi kiadásában induló apáca, aki Alcia Keys amerikai énekesnő No One című dalával tovább is jutott a megmérettetésben.
2014.03.22 11:55MTIA 25 éves orsolyita apáca a The Voice nevű tehetségkutatóban szerzett világraszóló hírnevet. A nővér igencsak meglepte a héten rendezett selejtezőben részt vevő énekeseket "vakon", a színpadnak háttal ülve hallgató zsűri tagjait - köztük a sokoldalú Rafaella Carrát -, amikor azok megfordulva azt látták, hogy egy apáca adta elő lenyűgözően a világhírű R&B énekes dalát.
A szicíliai Cristina nővérnek bizonygatnia kellett, hogy valóban apáca: "Teljesen igazi apáca vagyok" - mondta, amikor a zsűri egyik tagja rákérdezett erre. Beszélt arról is, azért ment el a tehetségkutatóba, hogy megossza az emberekkel azt az ajándékot, amit kapott, a hangját. Viccesen megjegyezte, talán kap egy telefonhívást Ferenc pápától. Emlékeztetett arra, hogy a pápa arra bíztatta őket, hirdessék az igét, ő pedig úgy érzi, szereplésével ezt teszi.
A nővér végül a rapper J-Ax csapatába került a tehetségkutatóban. Döntését azzal indokolta, hogy megfogadta, ha továbbjut, annak a zsűritagnak a csapatát választja, aki először megfordul őt hallva.
"Te meg én verhetetlenek vagyunk. Tudod, miért? Mert én vagyok az ördög, te meg a szentelt víz" - mondta J-Ax az apácának, akinek a színfalak mögött társai drukkoltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


