Kóka a hátán érzi a szúrós tekinteteket
A pofonok a munkaköri leírásába tartoznak - véli az SZDSZ új elnöke
A munkaköri leírásom része, hogy pofonokat kapok - nyilatkozta a Népszabadságnak Kóka János, aki a múlt héten lemondott a gazdasági miniszteri posztról. SZDSZ-elnökként, illetve frakcióvezetőként folytatja politikai pályafutását.
2007.12.04 13:39NépszabadságA 35 éves politikust a kormánykoalíció helyzetéről kérdezte a Népszabadság.
Kóka János az az egészségbiztosításról szóló törvény végszavazásáról elmondta, hogy december tizenhetedikén látni fogják, hogy milyen állapotban van a koalíció, és hol tart Magyarország. "Ki fog derülni, hogy tudunk-e küzdeni, változni, megújulni, ki tudunk-e jönni a gödörből. Tíz évig mi voltunk a térség mintaországa, az elmúlt két évben viszont gödörbe kerültünk." - mondta Kóka.
A politikus szerint, Magyarország tíz évig az élbolyban menetelt, az utóbbi évekre viszont a gazdaság növekedési tartalékait teljesen felélte a rosszul működő, bürokratikus állam. "Túlköltekeztünk, s közben elmaradt a szocializmusból örökölt rendszerek átalakítása. Közös a felelősség. A magyar parlamentben tízből kilenc képviselő nem volt hajlandó tudomást venni arról, hogy a magas hiány, a fedezet nélkül vállalt szociális intézkedések, az alattomosan felfelé kúszó újraelosztási arány megbosszulja magát."
"Hiába teljesítenek egyenletesen a vállalkozások, hiába jön ezermilliárdnyi friss tőke évente, hiába húz az export, az állam terhei alatt öszszeroskadunk. Ráadásul a térségbeli versenytársaink gyorsabbak voltak: időben csökkentették a költségeiket, korábban kezdték a reformokat, egykulcsos, alacsony adót vezettek be. Tanulnunk kell ebből, korrigálnunk kell, fogytán a gazdaság szereplőinek türelme. Csukott szemmel persze lehet azt hinni, hogy minden rendben, csak kicsit több pénzt kellene adni az embereknek. Nyitott szemmel kiderül, hogy ez súlyos tévedés. A liberális frakció ezt képviselte és képviseli a költségvetési és adóvitában egyaránt" - nyilatkozta Kóka János.
Az SZDSZ szeretne a koalícióban maradni, a reformokat ellenzékből nem tudnánk végigcsinálni - nyilatkozta Kóka János, a liberális párt elnöke és frakcióvezetője a keddi Népszabadságban. Kóka szerint kétségtelen, hogy a koalíció ma nem túl népszerű. "A bizalomvesztés az egész politikai elitre érvényes. Ilyen alacsony közbizalom mellett még nehezebb a reformok megvalósítása. De látni kell, hogy nincs hová visszafordulni, Magyarországnak tényleg ez az utolsó lehetősége" - mondta a szabad demokrata elnök a lapnak. A pártelnök szerint jelentős fordulat nem várható az SZDSZ politikájában. "Ki akarunk jönni a gödörből. Csak mi ronthatjuk el, ebben viszont nem szívesen lennék partner" - közölte Kóka János.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


