Választás 2014.
Már több mint 1200 jelöltet vettek nyilvántartásba
Egy nap alatt háromszáz jelöltet vettek nyilvántartásba az egyéni választókerületi választási bizottságok.
2014.03.04 19:59MTI
freedigitalphotos.net
Az NVI-nél 2105 jelöltet tartanak nyilván bejelentettként, ennyi jelölt adta le ajánlásait, nyilvántartásba vételükről vagy már döntött az illetékes választási bizottság, vagy még folyik ajánlásaik ellenőrzése.
Hétfő este, a jelöltbejelentés határidejének lejárta után nem sokkal ez a szám 2300 volt, vagyis csaknem kétszáz jelölt nyilvántartásba vételét utasították el egy nap alatt a bizottságok, és ezzel ők kikerültek a nyilvántartásból.
Az NVI-nél hétfő este 915 nyilvántartásba vett jelöltet tartottak nyilván, egy nap alatt csaknem háromszázat vettek nyilvántartásba, mert este 7 órakor már 1269 jelöltet jeleztek nyilvántartásba vettként.
Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt csaknem ötszáz jelölt nyilvántartásba vételéről vagy a nyilvántartásba vétel elutasításáról döntött a 106 egyéni választókerületi választási bizottság. Mind a 106 választókerületben nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP szövetség és a Jobbik jelöltjét.
A negyedik legtöbb, 97 nyilvántartásba vett jelöltje van az LMP-nek. A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának 73, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek 70, A Haza Nem Eladó Mozgalom Pártnak 58, a Seres Mária Szövetségeseinek 52, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártnak 44 nyilvántartásba vett jelöltje van.
Az NVI-nél a keddi határidőig 31 országos pártlistát és 13 országos nemzetiségi listát jelentettek be. Országos pártlistát az a jelölőszervezet állíthat, amely 9 megyében és a fővárosban legalább 27 egyéni jelöltet tudott állítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


