A választások után
Emelkedni fog az alapkamat!
Ez persze nem szentírás, de a jelek ebbe az irányba mutatnak. Túl sokat csökkentett Matolcsy?
2014.03.04 13:55MTI
A CIB elemzői az idei második félévtől az alapkamat emelésére számítanak, de úgy látják várhatóan még egy-két kamatmérséklés belefér a jegybank mostani kamatcsökkentési ciklusába, amelynek alját 2,5 százalékra becsülik - mondta Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője a pénzintézet keddi tájékoztatóján.
A bank elemzői elmondták: rövid távon a piaci mozgásokat elsősorban az Ukrajnából érkező hírek alakíthatják, azonban természetesen az áprilisi országgyűlési választások is befolyásolhatják a magyar befektetési eszközök megítélését. Nagyobb elbizonytalanodást a választás valószínűleg nem okoz majd, mivel a piaci szereplők többsége nem számít kormányváltásra a CIB Bank elemzői szerint.
A CIB szakértői az év folyamán erősödő forinttal kalkulálnak és prognózisuk szerint 300 forint/euró kurzus körül lesz az árfolyam az év során. 2014 végén akár 295 forintos euró árfolyam is lehet, míg az alapkamat a további csökkentések után az év végére 3,5 százalékig növekedhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


