Szükségszállón aludtak
Omlásveszély egy VIII. kerületi házban, 29 embert kiköltöztetnek
Mindenkit kiköltöztetnek a fővárosban a VIII. kerületi Dobozi utca egyik házának harmadik és negyedik emeletéről, mert az épület lépcsője életveszélyessé vált; az önkormányzat 29 embert helyez el szükségszálláson éjszakára - közölte a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletes tisztje szerdán az MTI-vel.
2008.08.07 06:45MTI
Fotó: MTI
Elmondta: a lakók jelezték, hogy a régi, már rossz állapotban lévő, aládúcolt lépcső nem biztonságos, mert a dúcolás "kiszakadt a helyéről". A statikus miután megvizsgálta a lépcsőt megállapította, hogy a harmadik és a negyedeik emeleten lévő nyolc lakásban senki sem tartózkodhat.
A kiköltöztetett embereket az önkormányzat helyezi el éjszakára - tette hozzá az ügyeletes tiszt. Mészár Erika, a VIII. kerület aljegyzője az MTI-nek szerdán este elmondta: összesen 11 családot kellett kiköltöztetni az épületből. Az önkormányzat felméri, hogy hány embernek van szüksége szükségszállásra, csak ezután döntenek arról, hogy lakásokba vagy önkormányzati intézményben helyezik-e el őket - tette hozzá.
A szakemberek jelenleg azt vizsgálják, hogy szabályosan, engedéllyel dúcolták-e alá a lépcsőt. A megroggyant támasztékot már nem lehet visszahelyezni - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy mikor költözhetnek vissza az emberek Mészár Erika nem tudott válaszolni, mint mondta, előbb meg kell várni a szakvéleményt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


