Fekete Mihály és Fekete Szabolcs
Pintérrel még csak kezet sem fogtak a kitüntetett zsidómentő gyermekei
A Népszava helyszíni forrásokra hivatkozva azt írja, hogy édesapjuk posztumusz díjait átvevő testvérpár egy nyilatkozatot is megpróbált felolvasni, a rendezvény technikusai azonban lekeverték mikrofonjuk hangját.
2014.02.20 20:30ma.hu
Fotó: MTI
A kormány emlékezetpolitikája, és különösen a Szabadság térre tervezett '44-es emlékmű terve elleni tiltakozásként nem vette át csütörtökön Pintér Sándor belügyminisztertől a magyar Bátorságért érdemjelet a zsidómentő Fekete Nagy Béla festőművész két fia - írja a Népszava. Fekete Mihály és Fekete Szabolcs Ilan Mortól, Izrael állam budapesti nagykövetétől még átvette a Világ Igaza kitüntetést, a másik elismerést nyújtó Pintérrel azonban már kezet sem fogtak.
A Népszava helyszíni forrásokra hivatkozva azt írja, hogy édesapjuk posztumusz díjait átvevő testvérpár egy nyilatkozatot is megpróbált felolvasni, a rendezvény technikusai azonban lekeverték mikrofonjuk hangját, így nem lehetett hallani őket a teremben. Az eset után a lap tudósítása szerint kínosan feszengő Pintér igyekezett csillapítani a testvérpárt, mondván, "a díjátadó nem a politikáról szól."
Az MTI viszont később a Népszava állításaival szemben arról írt, hogy a Fekete Nagy Béla fiai azért nem akarták átvenni a díjat, mert kijogásolták, hogy édesapjuk mellett anyjukat nem jelölték. A Távirati Iroda szerint az elismerést az ünnepség után Fekete Nagy Béla unokája mégis átvette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


