A börtön helyett otthonába távozhatott
Örömmel fogadta Demjanjuk elítélését a Jad Vasem Intézet
Üdvözölte a náci háborús bűncselekményekkel vádolt John Demjanjukot elítélő bírósági határozatot a holokauszt kutatásával és oktatásával foglalkozó jeruzsálemi Jad Vasem Intézet.
2011.05.12 19:56MTI"Noha egyetlen per sem tudja visszahozni azok életét, akiket akkor (a nácizmus idején) megöltek, a felelősök bíróság elé állításának fontos erkölcsi és nevelő szerepe van a társadalomban" - mutatott rá csütörtökön egy közleményben Avner Salev, a Jad Vasem elnöke.
"Demjanjuk elítélése alátámasztja azt a tényt, hogy még ha a +végső megoldás+ (Endlösung) politikáját a német náci rezsim gondolta is ki és hajtotta végre, az nem valósulhatott volna meg sok európai részvétele nélkül a különböző szinteken. Ők ugyanúgy vétkesek" - tette hozzá Salev.
Az intézetvezető külön örömét fejezte ki amiatt, hogy Demjanjuk pere "nemcsak alkalmat adott arra, hogy fény derüljön a történésekre, hanem egyúttal hangsúlyozza az egyéni felelősséget is az ebben az időszakban elkövetett szörnyűségekért".
A müncheni tartományi bíróság háborús bűncselekmények vádjával csütörtökön 5 év börtönre ítélte a 91 esztendős John Demjanjukot, bár a bírói tanács elnöke nem sokkal később úgy döntött, hogy az ukrán származású férfit még a nap folyamán szabadon bocsátják.
Demjanjukot azzal vádolták, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. John Demjanjuk mindvégig tagadta bűnösségét és ügyvédei jelezték, hogy az ítélet ellen fellebbeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


