Meglepetésként hatott a hazabocsátás
Szabadon bocsátják az öt év börtönre ítélt John Demjanjukot
Noha a müncheni tartományi bíróság háborús bűncselekmények vádjával csütörtökön 5 év börtönre ítélte a 91 esztendős John Demjanjukot, a bírói tanács elnöke nem sokkal később úgy döntött, hogy az ukrán származású férfit még a nap folyamán szabadon bocsátják.
2011.05.12 17:51MTIDemjanjukot azzal vádolták, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. Pere kereken 18 hónapig tartott, és csaknem 100 tárgyalási napot tartottak.
A vádlott ügyvédje védence felmentését kérte, az ügyész azonban korábban 6 év börtönt indítványozott. A bíróság az ügyésznek adott igazat, Demjanjukot háborús bűnösnek minősítette, és a zsidó foglyok megölésében való közreműködés vádját bizonyítottnak ítélte. A bíróság elnöke ezután hirdette ki az 5 éves börtönre szóló ítéletet.
Ezt követően a szabadon bocsátásról szóló, néhány órával később hozott döntés meglepetésként hatott. A bírói tanács elnöke mindezt az elítélt előrehaladott életkorával és azzal indokolta, hogy Demjanjuk két évet töltött vizsgálati fogságban. Hozzátette azt is, hogy nem áll fenn a szökés veszélye, hontalan lévén Demjanjuk - személyazonossági okmányok híján - nem hagyhatja el az országot .
Demjanjuk ügyvédei jelezték azt is, hogy az ítélet ellen fellebbezni fognak.
John Demjanjuk mindvégig tagadta bűnösségét.
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ megdöbbenésének adott hangot a szabadon bocsátásról született döntés miatt. Efraim Zuroff, a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó intézet vezetője egy interjúban annak a nézetnek adott hangot, hogy Demjanjuknak - idős kora ellenére - börtönben a helye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


