Módosították
A Jad Vasem enyhítette XII. Piusz pápa bírálatát
A jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Vatikánnal folytatott diplomáciai vita után enyhítette a XII. Pius pápának a második világháború idején folytatott magatartására vonatkozó bírálatát.
2012.07.01 20:25MTIA legutóbbi kutatásokra tekintettel a holokauszt áldozatainak jeruzsálemi emlékhelyén vasárnap módosították a XII. Piusz arcképe mellett 2005 óta olvasható szöveget - mondta el Eszti Jaari, a Jad Vasem szóvivője
A régi szöveg bírálta XII. Piuszt, akit azzal vádoltak, hogy nem emelte fel a szavát a náci zsidóellenes túlkapások ellen, "vitatottnak" nevezve a katolikus egyházfőnek a zsidókkal szemben a második világháború idején tanúsított magatartását.
Az új szöveg részletesen kifejti a "vitát", felsorolva a bírálók és a védelmezők érveit is. Ez utóbbiak szerint XII. Piusz "semlegessége" révén az egyház különböző szinten titokban sok embert meg tudott menteni" - áll az új szövegben a Jad Vasem közleménye szerint.
"A Jad Vasem holokausztkutató nemzetközi intézet ajánlásaira a Vatikánnal és XII. Piusz pápával foglalkozó szakértő csoport figyelembe vette a legutóbbi évek kutatásait, amelyek a korábbinál összetettebb képet mutatnak" - áll az intézet közleményében. Az intézet cáfolta a Háárec című izraeli napilapban megjelent értesülést, amely szerint "a Vatikán nyomásának engedve" történt volna a változtatás.
Antonio Franco, a Szentszék izraeli nagykövete üdvözölte és pozitív fejleménynek nevezte a változtatást.
2007-ben Franco kilátásba helyezte, hogy a pápával kapcsolatos szöveg miatt nem vesz részt az az évi holokauszt-napi megemlékezésen a Jad Vasemben. Végül visszakozott, de a vita nem tett jót az amúgy is az érzékeny vatikáni-izraeli viszonynak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06