Választás 2014
Gyurcsány: Itt állunk a semmi közepén
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek van oka tartani a "demokratikus sokaságtól", amely Mesterházy Attila MSZP-elnök vezetésével meg fogja nyerni az áprilisi országgyűlési választást.
2014.02.15 17:48MTI
Fotó: Archív
A volt kormányfő szombati budapesti évértékelőjén azt mondta, Orbán Viktor kormányfő "emberére fog találni bennünk".
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor hiába "lapozgatja" a közvélemény-kutatásokat, egy megfélemlített országban ugyanis az emberek nem mondanak igazat. "Mert maga hazudik, és magának is hazudnak" - jelentette ki Orbán Viktorhoz szólva. Hozzátette: Mesterházy Attila vezetésével szabaddá és európaivá teszik Magyarországot. Magyarországon történelmi válság van Gyurcsány Ferenc szerint 24 évvel a rendszerváltozás után Magyarországon történelmi válság van.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke egy fővárosi szálloda különtermében tartott, sorrendben tizedik évértékelőjén úgy fogalmazott, "mintha egy mocsár közepén állnak, süpped a lábunk alatt a talaj".
Szerinte a társadalom túlnyomó többség nemcsak csalódott, hanem fogalma sincs, hogy merre tovább.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, "itt állunk a semmi közepén", mára a köztársaságot felszámolták, a nemzetet szétszakították, a gazdaság egyhelyben toporog, milliók szenvednek a mindennapi megélhetés gyötrelmei között, az államfő "egy hitelét vesztett báb", a kormányfő pedig egy "szélhámos".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


