Tolkacs
Paksi paktum - Gyurcsány az orosz nagykövettel találkozott
Tudatta a nagykövettel, hogy ha az ellenzék alakít kormányt idén tavasszal, az új kabinet a megkötött megállapodás felülvizsgálatát fogja kezdeményezni.
2014.02.05 14:25MTI
A paksi erőmű bővítése is szóba került Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, valamint Oroszország budapesti nagykövete, Alekszandr Tolkacs szerdai megbeszélésén.
A DK közleménye szerint a találkozón áttekintették a magyar-orosz politikai és gazdasági kapcsolatokat, különös tekintettel a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos Orbán-Putyin megállapodásra.
Gyurcsány Ferenc tájékoztatta a nagykövetet arról: elfogadhatatlannak tartja, hogy széleskörű társadalmi-szakmai vita és versenyeztetés nélkül, "lényegében titokban született egy még mindig homályos tartalmú, tisztázatlan költségeket és finanszírozási terhet jelentő, összességében elhamarkodott megállapodás".
Sérelmezte, hogy a megegyezés hozzávetőleg az egyéves magyar nemzeti jövedelem 10 százalékának megfelelő összegben, hosszú távra adósítja el Magyarországot.
Azt is tudatta a nagykövettel, hogy ha az ellenzék alakít kormányt idén tavasszal, az új kabinet a megkötött megállapodás felülvizsgálatát fogja kezdeményezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06