A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez
Vagyonosodás: bizottság előtt, 300 millióval számoltatná el Gyurcsány Orbánt
"Orbán Viktor idegen pénzekből gazdagodott, Orbán Viktor korrupt politikussá vált" - mondta Gyurcsány. A kormányfő számadással tartozik, hogy miből futotta 24 év alatt több mint háromszázmilliós magánvagyonra"
2014.02.14 12:56MTI
Négy, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó parlamenti képviselő kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc.
Az ellenzéki párt elnöke kijelentette: azzal vádolja a kormányfőt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása.
"Orbán Viktor idegen pénzekből gazdagodott, Orbán Viktor korrupt politikussá vált" - mondta. A kormányfő számadással tartozik, hogy miből futotta 24 év alatt több mint háromszázmilliós magánvagyonra - folytatta. Hozzátette: "és akkor még nem említem" azokat a vagyonelemeket, amelyek "minden feltételezés szerint" nem saját nevén, hanem környezetében, felcsúti ismerősök, Simicska Lajoshoz köthető személyek tulajdonában vannak, de "okkal feltételezzük", hogy a tulajdonjogot Orbán Viktor javára gyakorolják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06