Függetlenek Izraeltől
A Mazsihisz állítja: nem visszalépés az Orbánnak írt levél
"A hitközség egy demokratikus szervezet, amely meg fogja oldani a problémát."
2014.02.12 18:50MTI
Nem jelent visszalépést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közgyűlésének határozataihoz képest a miniszterelnöknek írt levél - jelentette ki Heisler András szerdán Budapesten.
A Mazsihisz elnöke egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva elmondta: továbbra is ellenzik a Sorsok Háza és a német megszállás emlékműve megvalósítását, valamint arra kérik a kormányzatot, hogy váltsa le Szakály Sándor történészt a Veritas intézet éléről.
Azzal kapcsolatban, hogy Suchman Tamás, a Mazsihisz korábbi alelnöke az Orbán Viktornak írt, szerinte a közgyűlés határozataihoz képest visszalépést jelentő levél miatt lemondásra szólította fel a Mazsihisz vezetőit annyit mondott: a hitközség egy demokratikus szervezet, amely meg fogja oldani a problémát.
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója ugyancsak kérdésre reagálva hangsúlyozta: nem értenek egyet Izrael magyarországi nagykövetének azzal a kijelentésével, amely szerint elhamarkodott volt az a döntés, amelynek értelmében a Mazsihisz nem vesz részt a Holokauszt-emlékévben.
"Minden tiszteletünk az izraeli nagyköveté, de mi egy független magyarországi hitközség vagyunk. A kapcsolatunk nagyon jó az izraeli követtel, de helyettünk ne nyilatkozzon, ez a mi dolgunk, nem értünk vele egyet" - fogalmazott.
A Mazsihisz a vasárnapi közgyűlésén döntött arról, hogy a szervezet a jelen körülmények között nem vesz részt a Holokauszt-emlékév kormányzati programjaiban. Ugyanakkor a Mazsihisz vezetősége hétfőn levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben alternatív megoldásokat javasol.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06