Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Horthy-szobor - A Mazsihisz is megdöbbent
Megdöbbenését fejezte ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) amiatt, hogy vasárnap a fővárosban, a Szabadság téri református templomban Horthy-szobrot avattak.
2013.11.04 20:20MTI
A legnagyobb magyarországi zsidó érdek-képviseleti szervezet hétfőn az MTI-nek küldött közleményében ugyanakkor üdvözölte a szoboravatás elfogadhatatlanságát hangsúlyozó civil kezdeményezést.
A Mazsihisz szerint a vasárnapi Horthy-ellenes demonstráción többségben voltak a jóérzésű állampolgárok.
Közölték, bíznak abban, hogy "a társadalmi összefogás, a személyes részvétel, illetve a demokratikus politikai pártok határozott megnyilvánulása együttesen meg fogja fékezni a kirekesztő eszméket".
Azt is írták, hogy a Mazsihisz a vallási tolerancia érdekében, a kisebbségek kirekesztésének megakadályozásában minden hasonló gondolkodású szervezet partnere kíván lenni, így segítségét felajánlja a Magyarországi Református Egyháznak is.
A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hétfőn az egyház hivatalos honlapján nyilatkozatot tett közzé, amelyben azt írta, fegyelmi vizsgálatot kezdeményez a Szabadság téri református templomban vasárnap történtek miatt.
Szabó István püspök azt is jelezte, hogy a vizsgálat lefolytatásáig csak megütközését tudja kifejezni, "hogy egyházunk közfelfogását és korábbi megnyilatkozásait semmibe véve, a keresztyéni közösséget lejáratva a Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek".
A vasárnapi szoboravatás előtti istentiszteleten ifj. Hegedűs Loránt lelkész hirdetett igét. Hétfőn a lelkész tudatta: feljelentést tesz azok ellen, akik a vasárnap megzavarták a templom alapkőletételének 75. évfordulóján tartott ünnepi hálaadó istentiszteletet. Közleményében arra kérte a magyar református egyház vezetését, határozott állásfoglalásával védje meg a nemtelen támadásoktól a templomot és a gyülekezetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06