Sikertörténet?
Lezárult a Zöld Balaton-kampány
Tavaly februárban indult a zöld Balaton-kampány, a 12 hónapon át tartó környezetvédelmi projektet Gyenesdiás önkormányzata kezdeményezte, partnerként Keszthely, Balatonfüred, Fonyód, továbbá szakmai és civil szervezetek csatlakoztak.
2014.01.14 22:48MTISikertörténetnek nevezte Manninger Jenő (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke az elmúlt két évtized balatoni természetvédelmét és a környezetvédelmét kedden Gyenesdiáson, a zöld Balaton-kampány zárórendezvényén.
Hozzátette ugyanakkor, jó lenne, ha ezt az épített örökségről is el lehetne mondani. A fenntartható életmódot központba állító kommunikációs kampány 38 millió forintos uniós támogatással valósult meg, és egy környezetvédelmi fotópályázat eredményhirdetésével zárult.
A projekt kiemelten foglalkozott a csomagolóanyagok visszaszorításával, a víztakarékossággal és a környezetvédelemmel a háztartási energetikában. Manninger Jenő a projektzáró rendezvényen azt mondta, fontos, hogy sokan szolgálják a Balaton környezetvédelmének ügyét, ebben - tette hozzá - Gyenesdiás úttörő szerepet vállalt, hiszen nemcsak a családi turizmusban jeleskedik, hanem a zöldprojektekben is.
"Ha összehasonlítjuk a Balatont Európa más részeivel, akkor azt lehet mondani, hogy természet- és környezetvédelemben élenjárunk, hiszen a vízminőség megőrzése egy ilyen sekély vizű tónál nagyon nagy vívmánya az elmúlt húsz évnek, ugyanakkor látni kell a különbséget az épített örökségnél" - jelentette ki.
Hozzátette, ez utóbbit a 40-50 évvel ezelőtt nagy számban épített, a hétvégi turizmust kiszolgáló épületek, telkek uralják. Hosszabb idő kell ahhoz, hogy szebbé váljanak az épületek, erre vannak jó kezdeményezések, de még eltart a régiek lebontása - tette hozzá.
Gál Lajos (független), Gyenesdiás polgármestere elégedetten szólt a lezáruló kampányról, amelyben több balatoni település összefogásával sikerült megszólítani a térség lakosságát és döntéshozóit.
Emlékeztetett arra, hogy ebben a kampányban Gyenesdiás meg tudta mutatni eddigi eredményeit is: az önkormányzati döntéseknél kiemelt szempont a fenntartható fejlődés. Ezzel összefüggésben említette a helyi termelői piac működtetését, az oktatási intézmények felszerelését napelemekkel és a kerékpáros, valamint bakancsos turizmus kiemelt támogatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06