Díj
300 ezret érnek a balatonalmádi rablók
300 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség egy 2010-ben, Balatonalmádiban elkövetett rablás ügyében. Az ismeretlen támadók ékszereket, egy sarokcsiszolót és egy masszírozógépet vittek magukkal.
2013.12.30 21:37Havariapress
2010. december 20-án éjjel rontottak be az ismeretlen támadók egy balatonalmádi családi házba. A Sátorhegyi utcai lakóház bejárati ajtaján az üvegtáblát benyomva jutottak be a lakásba. Az otthon talált lakót megfenyegették, s a pénzét követelték. Végül egy karórával, két karikagyűrűvel, egy pecsétgyűrűvel, valamint egy aranyozott pakettel, egy masszírozógéppel és egy sarokcsiszoló géppel távoztak.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 300 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a két évvel ezelőtt történt rablás ügyében. A rendőrség várja azoknak a jelentkezését, akik a bűncselekménnyel, illetve az elkövetőkkel kapcsolatban bármiféle hasznos információval rendelkeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


