Posztjukon maradhatnak 70 év felett is
Hetvenéves koruk után is maradhatnak az alkotmánybírók
Nem szűnik meg a 70. évüket betöltő alkotmánybírók mandátuma - döntött a parlament hétfőn a kormány javaslatára.
2013.12.03 02:26MTIAz alaptörvény ötödik módosításával összefüggő törvénycsomag részeként elfogadott változtatás az Alkotmánybíróság már hivatalban lévő tagjaira is vonatkozik. Az új szabályozás mindössze azt köti ki, hogy 70 éven felüli jogász nem választható az Ab tagjává.
Az eddig érvényes szabályok szerint az Ab tagjainak megbízatási ideje tizenkét év, de ha betöltötték a 70 éves kort, megszűnik mandátumuk.
A kormány által javasolt módosítást az ellenzék arra hivatkozva bírálta, hogy így öt, 2010 után megválasztott bíró tovább maradhat hivatalban: Pokol Béla három, Szívós Mária négy, Balsai István hat, Salamon László és Dienes-Oehm Egon nyolc-nyolc évvel.
Az Országgyűlés ugyanakkor eltörölte azt a már a kormányváltás után hozott rendelkezést, hogy az alkotmánybírók mandátuma automatikusan meghosszabbodik, amíg utódjukat nem sikerül megválasztani. A módosító javaslatot az alkotmányügyi bizottság terjesztette elő azzal az indoklással, hogy a 15 tagúra bővített testületet nem fenyegeti a határozatképtelenség veszélye, a változtatás pedig az Ab-tagokat jelölő parlamenti bizottság gyors döntését szolgálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06