Hétfőtől
Ítélkezési szünet kezdődik az Alkotmánybíróságon
A hétfőn kezdődő ítélkezési szünet nem számít bele az ügyrendben meghatározott határidőkbe.
2013.07.21 11:37MTI
Fotó: MTI
Ítélkezési szünetet tart az Alkotmánybíróság (Ab) július 22-től augusztus 30-ig - olvasható a testület honlapján.
Az Ab, ügyrendje szerint, évente legfeljebb két alkalommal - nyáron és télen -, összesen legfeljebb ötvenhat nap ítélkezési szünetet tart.
A hétfőn kezdődő ítélkezési szünet nem számít bele az ügyrendben meghatározott határidőkbe. Ugyanakkor nem érinti az ítélkezési szünet az alkotmánybírósági törvényben megállapított határidőket, így többi között az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló 60 napot.
Az ügyrend szerint az Ab elnöke elrendelheti adott ügy soron kívüli elbírálását, ami többi között azt is jelenti, hogy az eljárási cselekményeket haladéktalanul foganatosítani kell.
Az Ab tavaly december 28-án hirdette ki azt a határozatát, melyben formai okokból megsemmisítette az alaptörvény egyes átmeneti rendelkezéseit, ez év január 4-én pedig Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok választással összefüggő regisztrációs kötelezettségének alkotmányellenességét mondták ki.
Kapcsolódó írások:
- Teljesen korlátozó gondnokság: alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman
- Az ombudsman fenntartja a bejegyzett élettársakat érintő alkotmánybírósági indítványát
- Kikerül az Alkotmányból a bírósági döntések miatti adókivetés lehetősége
- Ab-elnökök: határozott alkotmánybíráskodás szükséges
- Elutasította a DK frakcióalakítási beadványát az Alkotmánybíróság
- A román alkotmánybíróság elé viszi a jogorvoslati törvényt a PDL
- Századvég: alkotmánybíróság, hajléktalan-ügy - kedvező módosítások
- Alkotmánybíróvá választották Juhász Imrét
- Alkotmánybíró-választás - a DK nem szavaz
- Új alkotmánybíró, médiatörvény, átírt költségvetés
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


