Mi motivál?
Jobbik: a téli közfoglalkoztatás koncepciója egy "abszurd agyrém"
A Jobbik azt szeretné megtudni a kormánytól, ki találta ki a téli közfoglalkoztatás koncepcióját, amelynek keretein belül szerintük "százezer túlkoros, sok esetben antiszociális embert szabadítanak rá négy hónapra az általános iskolákra".
2013.11.30 15:25MTI
Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője szombaton szakmailag indokolatlannak és emberileg elfogadhatatlannak nevezte, hogy az alapfokú végzettséggel nem rendelkező, a téli közfoglalkoztatásra jelentkező emberek az általános iskolákban tanulnak négy hónapon keresztül. Az alapfokú végzettséggel rendelkezőket szakiskolákban képzik tovább a tervek szerint.
A jobbikos politikus kiemelte: ezeket a sokszor analfabéta embereket nem a tudás megszerzése, hanem az a közel 50 ezer forint motiválja majd, amit a programban résztvevőként megkapnak. A kormány "melegedni teszi be ezeket az embereket az iskolákba, és közben fizet is nekik" - fogalmazott.
Abszurdnak és agyrémnek nevezte, hogy a kormány százezer embert "szabadít rá" az iskolarendszerre minden előzetes tájékoztatás nélkül.
Hangsúlyozta: a Jobbik már most sok visszajelzést kap szülőktől, akik féltik a gyerekeiket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


