Összesen 148 millió forintot kapnak
A közfoglalkoztatásban élen járó önkormányzatokat jutalmaztak meg
Ötvenhárom önkormányzat közfoglalkoztatási programját ismerte el a Belügyminisztérium csütörtökön.
2013.11.28 12:03MTI
MTI, archív
Az ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy az érintett települések összesen 148 millió forintot kapnak programjaik folytatásához, fejlesztéséhez. Idén mintegy 300 ezer ember vett részt a közfoglalkoztatásban, novemberben dolgoztak a legtöbben, volt olyan nap, amikor egy időben 217 ezren - ismertette a miniszter.
Kifejtette: az a cél, hogy értelmes, értékteremtő munkát lehessen adni minden egészséges embernek, akinek nem jutott a munkaerőpiacon állás. Szólt arról is, hogy eddig 64 település alakított szociális szövetkezetet, ami - kisebb állami támogatással - egy következő lépés az önfenntartó működés, illetve a piac felé.
Jelezte: januárban a szövetkezetek száma elérheti a százat. Pintér Sándor bejelentette azt is: a szövetkezetek létrehozásának motiválására 15, 10, és 5 millió forintot ajánl fel a tárca a leginnovatívabb kezdeményezéseknek.
Külön forrást szánnak egy később kiírandó pályázaton az olyan elképzelésekre, amelyek még nem szerepeltek a programban. A miniszter felidézte, hogy a tárca 2011 nyarán kezdte meg a közfoglalkoztatás megszervezését.
Ez nem cél, hanem eszköz, egyebek mellett arra, hogy egészséges emberek ne segélyből éljenek, hanem megdolgozzanak azért, amit az államtól kapnak. Kitért arra is, hogy a programban részt vevőket a közösség megbecsüli, az érintettek pedig később a piacon hasznosíthatják tapasztalataikat.
Pintér Sándor megjegyezte: noha a közfoglalkoztatásban állami vállalatok, erdőgazdaságok, vízügyi igazgatóságok is részt vesznek, a meghatározó szerep az önkormányzatoké.
Kiemelte a Start mintaprogramokon belüli mezőgazdasági tevékenységeket, ahol egyre gyakrabban szervezik meg a megtermelt növények felhasználását, például a szociális étkeztetésben vagy a tartósításban.
A díjazott önkormányzatok egyebek mellett fóliasátrakat hoztak létre, megoldották csapadékvíz-elvezetésüket, tésztagyárat működtetnek, és az elnyert 2-4 millió forint közötti összegből további berendezéseket vásárolnak vagy bővítik mintaprogramjukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


