Egy kérdésre kell csupán válaszolni
Népszavazás a cigányközpontról
Annyi aláírást gyűjtöttek össze Ózdon, hogy a voksolást kötelező volt kiírni.
2013.11.28 13:25MTI
Népszavazást tartanak Ózdon december 8-án egy olyan beruházásról, amelynek megvalósításáról már letett az észak-borsodi város önkormányzata, ám a referendum kezdeményezői annyi aláírást összegyűjtöttek, hogy a voksolást kötelező volt kiírni.
A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint az ózdiaknak egy kérdésre kell majd válaszolniuk a népszavazáson: "Egyetért Ön azzal, hogy Ózd város ne vegyen részt a +Kulturgyár+ keretén belül a +Multifunkcionális Nemzetiségi és Roma Kulturális, Oktatási Központ+ elnevezésű projektelem megvalósításában és az e tárgykörben hozott határozatot a város képviselő-testülete visszavonja?"
Az 1,7 milliárd forintos beruházás ellen Kisgergely András korábbi jobbikos, jelenleg független önkormányzati képviselő kezdeményezett népszavazást, és a Jobbik ózdi szervezete is csatlakozott hozzá.
Egyed Zsolt, a párt országgyűlési képviselője az MTI-nek korábban azt mondta: a főleg uniós forrásból finanszírozott program megakadályozásáért csaknem hétezer hiteles aláírás gyűlt össze, ezért kötelezően helyi népszavazást kellett kiírni, annak ellenére, hogy a projektről szeptemberi ülésén már letett az ózdi önkormányzat.
A roma kulturális és módszertani központ megépítéséről korábban Székesfehérvár és Miskolc is lemondott már.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


