Újabb utat kellett lezárni a folyó áradása miatt
Tetőzik a Hernád Hidasnémetinél
Tetőzik a Hernád a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hidasnémetinél - mondta az MTI-nek az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője szombaton. Csont Csaba közölte: 415 centiméterrel tetőzik a Hernád a hidasnémeti vízmércén.
2008.07.26 08:04MTIKözben újabb utat kellett lezárni a folyó áradása miatt. Szombatra virradóra ugyanis a Hernádszentandrás és Pere közötti szakaszt is elöntötte a Hernád - tájékoztatta az MTI-t Dobos Zsolt, a Magyar Közút Kht. regionális főmérnökségének ügyeletese. Hozzátette: pénteken elöntötte az áradó folyó vize a Novajidrány és Vizsoly közötti út egy szakaszát, ezért azt már akkor lezárták a forgalom elől.
Az elsődleges adatok szerint a következő órákban, napokban további útlezárásokra kell számítani a megyében a Hernád áradása miatt. Vélhetően a Halmaj-Kiskinizs-Hernádkércs, a Sajólád-Bőcs, a Köröm-Girincs és a Sajóörös-Kesznyéten közötti utak egy-egy szakasza válhat járhatatlanná. Felbermann Tamás, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) műszaki igazgató-helyettese korábban az MTI-nek azt mondta: a folyó alsóbb szakaszain is készülnek az áradásra.
Ócsanálosnál - ahol a Vadász-patak ömlik a Hernádba - homokzsákokkal erősítik a töltést a település védelmében, mert itt a folyó visszaduzzasztja a patakot. Méránál szintén magasítják a gátat, a vízfolyás mentén minden védművet kiépítenek, ahol veszélyes lehet az ár - fűzte hozzá. Arról is beszámolt, hogy a gesztelyi térségben a tetőzést vasárnapra várják, körülbelül 420 centiméterrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


