Oktatási reform
Zárolták több egyetem pénzét
A kormány zárolást rendelt el több felsőoktatási intézménynél. Ez az első számítások szerint három-négymilliárd forintos megszorítást jelent az ágazatban.
2013.11.23 09:10MTI
A japán díszdoktor
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a zárolásról levélben értesítette a felsőoktatási intézmények vezetőit. Lengyel Györgyi egy májusi kormányhatározatra hivatkozik, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök "a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről" hozott. A túlzottdeficit-eljárást azonban az Európai Bizottság június végén megszüntette.
A közigazgatási államtitkár csütörtöki levele szerint "az elrendelt zárolás azonnali végrehajtása érdekében, az intézmény bevétele terhére (...) soron kívül 2013. november 22-ig befizetni szíveskedjenek" az Emmi számlájára.
Az intézményeket különböző mértékben sújtja az újabb megszorítás: néhány egyetem azzal szembesült, hogy nagyobb összeget kell befizetnie, mint amennyit nemrégiben többletforrásként kapott. A minisztérium levelében az is furcsa, hogy a zárolást a saját bevétel terhére rendelték el. Ha az állami támogatás terhére zárolnának, azt az elszámolásnál vissza is kéne adniuk az intézményeknek - közli a napilap.
A most zárolt összegből a Semmelweis Egyetemre 481 millió forint jutott. Szél Ágoston rektor körlevelében már meg is tiltotta, hogy a gyógyításhoz külső szállítótól a klinikák vezetői vásároljanak. Az érintettek kizárólag az életmentő, sürgős esetek ellátásához szükséges eszközöket (vér, egészségügyi gázok, gyógyszerek, élelmiszerek) rendelhetnek, de ezekről is csak olyan számlákat írhatnak alá a gazdasági vezetők, amelyekben a kifizetést 2014-re dátumozták - írja a Népszabadság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


