Antizombi kurzust indítottak
Így éld túl a zombik invázióját - már egyetemen is tanítják!
Az egy csöppet sem meglepő, hogy újra meg újra fellángol a zombi apokalipszis elmélete és az emberek jó része el is hiszi, hogy az élőholtak egyszercsak elárasztják a világot. De hogy a védekezést egyetemen tanítsák?!
2013.10.14 17:40ma.huA legtöbben megelégszünk azzal, hogy a zombik csak az írók és a filmesek fantáziájában léteznek és legfeljebb 1-2 óra borzongást hozhatnak, négy kaliforniai egyetemi tanár meg van győződve róla, hogy a holtak igenis feltámadhatnak egy napon és akkor jaj az embereknek - épp ezért külön kurzust indítottak a California Irvine egyetemen, hogy hogyan élhetjük túl a zombik (fel)támadását. A tananyagban a legismertebb zombifilmek egyes jeleneteit veszik alapul és azt elemezve dolgozták ki a leghatékonyabb menekülési módozatokat, az elméletet pedig színészek segítségével a gyakorlatban is kipróbálhatják a diákok.
Fotó: freedigitalphotos.net
A Daily Mirror úgy tudja, a kurzus során a diákok megtanulják azt is, hogyan lehet a katasztrófahelyzet okozta stresszt kezelni, valamint hogy mi a szerepe az energiának és a lendületnek a károk elhárításában. Ahogy az egyik, egyébként matematikát tanító tanárnő mondja, nincs kizárva, hogy eljön a nap, amikor reggel a függönyt széthúzva csak járkáló halottakat látunk az utcán. Akkor még jól jöhet, hogy most alaposan utánanézett a lefejezett embereknek és nemcsak a matekhoz ért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


