Narancssárga riasztást adott ki az OMSZ
Délutántól ismét nagyobb eső és erős szél lehetséges
A péntek délutáni órákban erős, viharos széllökésekkel megérkezik az északi országrészbe a jelenleg a Felvidéken nagy esőket okozó felhőrendszer, helyenként húsz milliméter csapadék is lehullhat rövid időn belül - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az MTI-t.
2008.07.25 12:07MTITörök László meteorológus elmondása szerint változóan felhős lesz az ég az északi megyékben, ahol a délutáni óráktól növekszik meg a felhőzet, és éjszaka, valamint szombaton napközben is várható zápor, zivatar, de a jégesőt sem lehet kizárni.
Kifejtette, hogy az előrejelzés szerint a felhők jelenleg Felvidéken, később pedig Kárpátalján fognak esőt okozni, majd Magyarországra az északi országrésznél érkezik meg, és délnyugat felé haladva, a Tisza vonalában végigvonul az országon, majd várhatóan nyugat felé sodródva, a Duna vonalában hagyja el az országot. Hozzátette: a zivatartömb folyamatosan gyengülni fog, a legtöbb csapadékot északon fogja okozni.
Az OMSZ honlapján a mai napra Észak-Magyarországra, Budapestre és Pest megyére, Közép- és Nyugat-Magyarországra, valamint az Észak-Alföldre adott ki másodfokú, narancssárga riasztást a nagy mennyiségű csapadék, az erős szél, illetve a jégeső veszélye miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


