Újra és újra megpróbálnak megegyezni
Egyeztetés a VDSZSZ és a MÁV között
Újabb egyeztetést tartanak ma a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről.
2008.07.22 06:41MTIA VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez egészült ki később azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás.
Emellett a VDSZSZ azt is követeli, hogy a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt. A legutóbbi, július 17-ei tárgyaláson Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a munkáltató tárgyaló delegációjának vezetője elmondta: nincs új ajánlatuk a szakszervezeti követeléssel kapcsolatban.
Arra kérte a szakszervezetet, lássák be, nem reálisak a követelések. A szakszervezet tárgyalódelegációja szerint reálisak és jogosak a követeléseik. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az egyeztetést követően az MTI-nek elmondta, hogy bár nem haladnak az egyeztetések, ennek ellenére kötelességük a tárgyalásokat folytatni.
Bárány Balázs megismételte korábbi kijelentését, hogy sztrájkfelhívásuk érvényben van, ha a sztrájkbizottság úgy ítéli meg, folytatják a felfüggesztett munkabeszüntetést.
Kapcsolódó írások:
- Szabó Pál miniszter szerint felelőtlen a VDSZSZ magatartása
- Országosan felfüggesztette a munkabeszüntetést a VDSZSZ
- A VDSZSZ felfüggesztette a sztrájkot
- Nincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között
- Továbbra sincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között - egyre biztosabb a sztrájk
- A VDSZSZ két héten belül folytatja a gördülő sztrájkot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06