Baja
Bajai választás - Helyt adott két kifogásnak is a választási bizottság
Két kifogásnak is helyt adott a helyi választási bizottság vasárnapi ülésén Baján, ahol a 32-es számú szavazókörben megismételt önkormányzati képviselő-választást tartottak.
2013.10.13 19:51MTI
MTI
A Baja város honlapján közzétett határozat szerint a Fidesz, valamint az MSZP-Együtt 2014-PM-DK fordult a testülethez arra hivatkozva, hogy az Összefogás Párt, amely nem állított jelöltet a választáson, a szavazókörrel szembeni közúton kampánygyűlést tartott.
A helyi választási bizottság szerint az Összefogás Párt megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Egyrészt kampánycsendsértést követett el, másrészt megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. A bizottság különösen súlyos jogsértő magatartásként értékelte, hogy a párt demonstrációnak álcázott politikai kampányrendezvényt, választási gyűlést tartott - amelyen gulyást főzött -, s a párt nagyméretű plakátját tartalmazó furgonnal jelent meg. A testület arra is kitért, hogy a párt a jogsértő cselekményt annak ellenére valósította meg, hogy a bizottság egy korábbi határozatával már pénteken eltiltotta attól, hogy a kampánycsendsértő rendezvényt megtartsa.
A bizottság a másik vasárnapi határozatban a Fidesz október 11-én - a Magyar Távirati Iroda Országos Sajtószolgálat honlapján - közzétett közleményét találta jogsértőnek, mert megállapítása szerint abban a párt egy valótlan tartalmú, valamint egy olyan állítást tett, amely a jelölőszervezetek rossz hírét keltheti, ezáltal jelöltjük esélyeit csökkentheti. A testület felszólította a Fideszt és Zsigó Róbert polgármestert, hogy haladéktalanul tegye meg a lépéseket a megjelölt linken található sajtóközlemény eltávolítása érdekében.
A helyi választási bizottság határozatai nem jogerősek, azokkal szemben két napon belül a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni.
Kapcsolódó írások:
- Baja- Többen mentek el a megismételt választásra
- Mesterházy: Baja polgármestere "nemcsak csal, hanem hazudik is"
- Bajai választás - megismétlik a szavazást a 32-es szavazókörben
- A helyi választási bizottság szerint semmi gond a bajai hangosbemondóval
- Bajai választás: feljelentés ismeretlen tettes ellen - bűncselekmény miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


