Hóvihar vagy árvíz idején is
Katasztrófahelyzetben is bevethetők lennének a közmunkások
A kormány jogszabály-módosítási javaslatokat nyújtott be a katasztrófavédelem hatékonyságának növelésére. Pintér Sándor belügyminiszter indítványával lehetővé tenné, hogy a közmunkások katasztrófahelyzetben is rendelkezésre állhassanak, míg az önkénteseket adminisztrációs terheik csökkentésével segítené.
2013.10.04 19:05MTI
Közmunkások vágják a parlagfüvet
A tárcavezető előterjesztése pénteken vált elérhetővé az Országgyűlés honlapján. Pintér Sándor javaslatához fűzött indoklásában emlékeztetett arra, az új katasztrófavédelmi törvény 2012. január 1-jén lépett hatályba, a tavaszi nagy havazással és a nyári dunai árvízzel szembeni hatékony védekezés pedig megmutatta, hogy jól működik az átalakított rendszer.
A húszoldalas törvénymódosítási javaslat egyik eleme, hogy a közmunkások a jövőben katasztrófahelyzetben is alkalmazhatók legyenek, az eddigi jogszabályok ugyanis semmilyen formában nem tették lehetővé a közmunkások rendkívüli munkaidőben történő foglalkoztatását. A kormány a módosítással egy időben bérpótlék megállapítását is lehetővé teszi a katasztrófaelhárításban részt vevő közmunkásoknak.
Pintér Sándor a nyári dunai árvíz tapasztalataira hivatkozva az önkéntesek adminisztrációs terheinek csökkentését is kezdeményezi, annak a rendelkezésnek az eltörlésével, amely különböző adatbejelentési kötelezettségeket ír elő az önkénteseknek a polgármesterekkel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


