Jók az eredmények
Fidesz: sikeres a közmunkaprogram
Sikerként könyveli el a Fidesz a közfoglalkoztatást célul tűző Start-munkaprogram eredményeit.
2013.01.07 15:44MTISelmeczi Gabriella, a párt szóvivője közölte: tavaly már 300 ezer fölött volt azok száma, akiket bevontak a közmunkaprogramba. Megjegyezte, 2012-ben 132,5 milliárd forinttal támogatta a kormányzat a közfoglalkoztatási programokat, az idén pedig ezt további 21 milliárddal növeli.
A közmunkaprogram előnyei között említette a szóvivő, hogy javítja az érintettek önértékelését, jó hatása van a helyi közbiztonságra, legalizálja a jövedelmeket, mintát ad a fiataloknak és munkahelyeket teremt a kisvállalkozásoknak.
A tájékoztatón Mágori Józsefné, Makó és térsége fideszes országgyűlési képviselője több helyi programot is ismertetett, így például az egyik leglényegesebbet, a 22 évig egyáltalán nem gondozott csatornarendszer kitisztítását, amely - magyarázta - nagyon fontos volt az Alföld legmélyebb pontján fekvő makói térségnek, ár- vagy belvíz esetén ugyanis "minden úszik" azon a területen.
Beszámolt arról is, hogy körzetének három településén a középületeket fűtő biokazánokat állítottak üzembe, az azokhoz szükséges fűtőanyagot pedig a közmunkások gyűjtötték össze az erdők tisztítása során. "Üzenem a flaszterpolitikusoknak, hogy az emberek kedvét ne vegyék el a közmunkától, és kérem őket, hogy ne bántsák meg azokat, akik önként, jó kedvvel munkát végeznek, és végre az emberi önbecsülésük visszatért" - mondta a politikus.
Úgy fogalmazott: "nem értem a pesti politikusokat. Az én választókerületemben mindenféle párthoz tartozó polgármester van, és mindenki nagyon örül ennek a lehetőségnek".
Az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva - Nyakó István a közmunkaprogram szabályainak megváltoztatását, a közmunkás-szakszervezet pedig a közfoglalkoztatottak bérének emelését követelte - Mágori Józsefné közölte: január 1-jétől a közmunkás-minimálbér a szakképesítés nélküliek esetében 75 500 forint, a középfokú iskolai végzettséggel vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőknek pedig 96 800 forint a közfoglalkoztatási bérük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


