Anthrax
Mit kell tenni lépfenefertőzés után?
A jászladányi lépfenefertőzés lezárásaként a szakemberek fertőtlenítették, izolálták az elásott állatok helyét.
2013.10.03 17:25MTI
Kellő fertőtlenítés után két méter vastag földréteggel fedték le a szakemberek azt a helyet, ahol a jászladányi lépfenefertőzés során elpusztult állatokat elásták, a helyszínt pedig izolálták, hogy megakadályozzák a kórokozók spóráinak környezetbe jutását - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.
A közlemény szerint az érintett állattartó hely továbbra is helyi zárlat alatt áll, azt az Állategészségügyi Szabályzat rendelkezései értelmében legkorábban az utolsó fertőzési lehetőségektől számított megfigyelési idő - lépfene esetében 20 nap - elteltével lehet feloldani. Mivel az állományban utoljára szeptember 20-án volt elhullás, a helyi zárlat várhatóan október 10-én szűnik meg. A helyi zárlat feloldása után az a hely, ahol a tetemeket elásták továbbra is lépfenével fertőzöttnek minősül.
A VM sajtóirodája közölte azt is, hogy a fertőzés kapcsán a hatóságnak nincs tudomása emberi megbetegedésről.
Az állattartónál szeptember 13-án végzett járványügyi nyomozás során a hatóság mintegy 150 kilogramm fagyasztott élelmiszert talált, ennek egy része az állományból levágott állatokból származott. Ezért a teljes tételt lefoglalták és megsemmisítették. A további járványügyi nyomozás során sem a település húsboltjaiban, sem a gyanúba került magánháztartásokban végzett ellenőrzések során juhhúst nem találtak. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal illetékes szakigazgatósága szeptember 19-én a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen, az ügyben a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást - tudatta a VM sajtóirodája.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


