A lépfene se gondolta volna...
Antrax-fertőzés Magyarországon - a hatóságok uralják a helyzetet
Az egészségügyi és katasztrófavédelmi hatóságok urai a helyzetnek a Jászladányban feltárt lépfene (antrax) fertőzéssel kapcsolatban.
2013.09.16 13:50MTI
Képünk illusztráció
Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára ismertette: Jászladányban egy 210 darabot számláló birkaállományban lépfenét állapított meg az Állategészségügyi Intézet. Kardeván Endre leszögezte: embereken nem észleltek ilyen megbetegedést.
Közölte: felmérték a falu teljes állatszámát és oltani kezdték az állatokat. Felmérik azt is, hogy az állományból esetleg levágott állatok húsa hová került, mivel ez is fertőzés forrása. Azt a területet, ahol a birkák tulajdonosa állati hullákat ásott el, szintén elhatárolták, a terület fertőtlenítése már folyik.
Tájékoztatása szerint a helyszínen vannak az állategészségügyi hatóság, a rendőrség, a katasztrófavédelem az ÁNTSZ és a természetvédelem szakemberei. Hangsúlyozta: pánikra nincs ok, korábban is sikerült már megoldani hasonló helyzeteket.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


