A fideszes elhunyt
Ladányi Sándor (MSZP-DK-Együtt) nyerte az időközi választást Szigetszentmiklóson
Ladányi Sándor, az MSZP, a DK és az Együtt - a Korszakváltók Pártja jelöltje nyerte a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap.
2013.09.01 22:19MTIA hivatalos előzetes eredmények szerint a település 8-as számú egyéni választókerületében Ladányi Sándor 359 szavazatot (52,03 százalék) kapott - közölte Pál Anita, a helyi polgármesteri hivatal jegyzői kabinetjének vezetője az MTI-vel.
A Fidesz-KDNP színeiben induló Keller Tamásné 201 szavazatot kapott (29,13 százalék), Horváth István (független) 64-et (9,28 százalék), Horváth Zsolt Károly (Jobbik) 34-et (4,93 százalék), Pádárné Bagoly Anna (LMP) 26-ot (3,77 százalék), míg Tóth Csaba (MAN - Magyar Autonóm Néppárt) 6-ot (0,87 százalék).
Pál Anita tájékoztatása szerint a választáson a szavazásra jogosultak 30,94 százaléka, 695 szavazó vett részt, a szavazólapok között 5 érvénytelent találtak.
A több mint 35 ezer lakosú Szigetszentmiklós képviselő-testülete jelenleg 13 tagú, közülük 9-en a Fidesz-KDNP színeiben politizálnak.
A voksolást azért kellett kiírni, mert egy önkormányzati képviselő, Kécza György (Fidesz-KDNP) május 2-án elhunyt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


