Szabolcs-Szatmár-Bereg
Időközi választás: az eddigi polgármester nyert Olcsván
Az időközi voksolást azért kellett megtartani a Vásárosnamény mellett fekvő településen, mert a község képviselő-testülete május 28-án feloszlatta magát.
2013.08.26 07:06MTI
Két független jelölt közül Huszti József, a települést eddig irányító polgármester kapta a legtöbb szavazatot a vasárnap tartott időközi polgármester- és képviselő-választáson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Olcsván, a négytagú testületbe egy korábbi képviselő is bejutott - tájékoztatott a nem hivatalos végeredményről Szilágyi Péter, a község jegyzője.
Szilágyi Péter elmondta, hogy az 543 választásra jogosult szavazóból 332-en mentek el voksolni. A polgármester-választáson Huszti Józsefre 231, míg kihívójára, a korábbi testületi tag Tarné Bartha Ildikóra 95 szavazat érkezett.
A négy képviselői helyre kilenc független induló pályázott, hárman korábban is az önkormányzati testület tagjai voltak. Közülük csak a 210 szavazatot kapott Husztiné Bartha Mónikát választották újra, rajta kívül Kósa Árpád (202 szavazat), Szücs Lászlóné (148) és Himcsuk Tímea (144) jutott be a testületbe.
Az időközi voksolást azért kellett megtartani a Vásárosnamény mellett fekvő településen, mert a község képviselő-testülete május 28-án feloszlatta magát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


