Emeli a dinnye árát az Auchan - de már késő
Képek: Ismét dinnyét borítottak a termelők az Auchan parkolójába
Több teherautóból, 120-150 tonna dinnyét öntöttek a termelők kedd kora reggel az Auchan nemzetközi áruházlánc budapesti, az M5-ös autópályánál lévő üzlete elé, a 16-22 forintos átvételi ár miatti tiltakozásul.
Több száz tonna dinnyét öntöttek a termelők az Auchan áruház parkolójába 
A gazdák azt követően árasztották el dinnyével az áruház parkolóját, hogy az Auchan beszerzési igazgatója csak 65 forintos értékesítési árat ajánlott a termelőknek, az általuk kért 79 forint helyett. Az akció után a gazdákat rendőrök igazoltatták, de senkit nem vettek őrizetbe - jelentette az MTI helyszíni tudósítója. A helyszínen jelen volt Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő is, akinek választókörzetében él a Békés megyei görögdinnye termelők 90 százaléka.
Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára az MTI-nek korábban azt mondta: a minisztérium jogosnak ítéli a termelők felháborodását, mivel Gráf József miniszter már korábban jelezte a nagy áruházláncoknak, hogy ne próbálkozzanak árletöréssel. Emellett az FVM és az APEH közösen vizsgálódik a konkrét ügyben, hogy nem történt-e beszerzési ár alatti értékesítés, mert azt a törvény bünteti.
Gillemont Katalin, az Auchan vezérigazgatóságának munkatársa hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy az Auchan nem kíván üzletpolitikáján változtatni. Később az áruházlánc bejelentette, hogy keddtől 65 forintért árulják majd a görögdinnye kilóját. Békés-megyei termelők szombaton tiltakoztak először dinnyeborítással az áruházlánc M5-ös autópályánál lévő üzlete előtt.
Karsai József szocialista országgyűlési képviselő a sajtó egyik munkatársának magyaráz. Fotó: MTI
Karsai József: a dinnyetermelők folytatják tiltakozó akciójukat
A kedd hajnali dinnyeborítási akció folytatására készülnek a gazdák, s mindaddig folytatják, amíg el nem érik, hogy az Auchan - a Spar és a Tesco áruházaihoz hasonlóan - legalább 79 forintért kínálja terméküket - mondta el az MTI megkeresésére Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő, az akció szervezője. A képviselő elmondta: a 79 Ft értékesítési ár 40 Ft felvásárlási árat jelentene. A gazdák kevésnek tartják azt, hogy az Auchan keddtől 49-ről 65 forintra emelte a dinnye értékesítési árát.
A Békés megyei gazdákhoz csatlakozni fognak a szabolcsi és jászsági dinnyetermelők is - mondta Karsai József, s addig tiltakoznak, "amíg dinnye lesz a földön". A képviselő hétfőn úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a termelőknek 60 forint körüli átvételi árat kellene kapniuk ahhoz, hogy az önköltségük megtérüljön, és legalább 10 százalékos hasznuk is legyen.
Karsai József szervezésével először szombaton tiltakoztak dinnyeborítással a Békés megyei termelők az Auchan áruházlánc budapesti, az M5-ös autópályánál lévő üzlete előtt. A Békés megyei szocialista politikus akkor arról beszélt: azt szeretnék elérni akciójukkal, hogy az Auchan legkevesebb 89 forintért árusítsa a görögdinnye kilóját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


