Gyász
Probléma a 2. Terminálon - lassítósztrájkolnak a gyászoló taxisok
A tiltakozásra - melynek állítólagos oka, hogy sokan veszélyben érzik a megélhetésüket a szeptemberben életbe lépő új egységes tarifa, illetve az azután a taxistársaságnak fizetendő "leadó" miatt - azután került sor, hogy csütörtök este szívroham vitt el egy taxist.
2013.08.16 11:45ma.huHardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója arról tájékoztatta a ma.hu-t, hogy társaságuk vezetése megütközéssel észlelte, hogy péntek reggeltől fennakadásokat lehet tapasztalni a taxis szolgáltatásban a 2. Terminálon.
"A Budapest Airport nem kíván beavatkozni sem szerződött szolgáltató partnere, sem más taxis társaságok belső ügyeibe. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a Budapest Airport nem változtatott egyéb módon a taxis szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződésen, mint ami a Főpolgármesteri Hivatal által hozott taxis rendelet 2013. szeptember 1. utáni változásaiból következik.
A Budapest Airport ugyanakkor elvárja, hogy szerződött partnerei a megállapodásnak megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtsák az utasoknak. Mindennél fontosabban tartjuk, hogy a budapesti repülőtér utasai az elvárható legmagasabb színvonalú, megbízható szolgáltatást kapják" - jelentették ki közleményükben.
Mint ismeretes, szívrohamot kapott és szinte percek alatt meghalt egy taxisofőr a Liszt Ferenc reptéren csütörtök este. Szakszerű egészségügyi segítség sajnos nem volt a közelben, a mentőre pedig 25 percet vártak. Eközben elterjedt a hír, hogy – részben talán a tragédia okozta érzelmi feszültségben – a ferihegyi taxisok lassítósztrájkba kezdtek. A tiltakozás állítólagos oka, hogy sokan veszélyben érzik a megélhetésüket a szeptemberben életbe lépő új egységes tarifa, illetve az azután a taxistársaságnak fizetendő "leadó" miatt.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a taxis demonstráció miatt
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján kialakult taxis demonstráció miatt a BKK a főpolgármesterrel egyeztetve sűrítette pénteken reptéri buszjáratait, az utasforgalom zavartalanságának biztosítása érdekében.
A Főtaxi és alvállalkozói között kialakult vitában a főváros nem illetékes állást foglalni - közölték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06