Nem volt autó, ami utolérte volna a száguldozót
Taxi a valóságban: csak a helikopter tudott lépést tartani
Minden eddigi közúti sebességrekordot megdöntött egy angliai megyében egy fiatalember, aki úgy száguldozott az autójával, hogy az autópálya-rendőrség tehetetlen volt vele szemben, csak a helikopter tudta követni.
2013.07.31 15:10ma.hu"Mindig vezetni fogok, kapj el, ha tudsz!" - ezekkel a szavakkal kommentálta a bíró ítéletét a 24 éves Shiad Mahmoon, akit egy hónapja, június 26-án vett filmre az északnyugat-angliai Merseyside rendőrsége, miközben a traffipax szerint mintegy 265 km/h sebességgel száguldott. A hagyományos járőrkocsikkal nem is tudták őt elcsípni, a rendőrségi helikoptert kellett bevetni, hogy ne veszítsék szem elől. A sofőrt, aki épp munkanélküli, a bíró három évre tiltotta el a vezetéstől, amivel az őt elfogó rendőr igen elégedett volt, mert véleménye szerint a börtönbüntetés nem lett volna megfelelő revans a gyorshajtásért.
Fotó: freedigitalphotos.net
A férfi, aki egyébként bűnösnek vallotta magát a keddi tárgyaláson, azt mondta: semmire nem emlékszik az incidensből, mert korábban agysérülése volt. Mike Clarey őrmester ugyanakkor azt mondta, a túlzott sebesség miatt Mahmoon nemcsak a saját testi épségét veszélyeztette, de mindenkiét, aki abban az időben szintén az M57-es autópályán tartózkodott - szerencsére belőlük nem volt sok, mert az eset hajnali 5 óra körül történt.
Mint kiderült, Mahmoon nem először került bíróság elé közlekedési kihágásért, de nem úgy tűnik, hogy ezúttal nagyobb eredménye lesz az eltiltásnak. Miután a bíró közölte, hogy a 3 év vezetési tilalom mellé még 515 font eljárási bírságot is meg kell fizetnie, a férfi állítólag a zsebébe nyúlt és gúnyos mosollyal közölte: le van égve, mindössze 10 fontja van - számolt be a Daily Mail.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


