Az esőt viharos, 60-90 km/órás szél kísérheti
Ismét narancssárga riasztás a Nyugat-Dunántúlon
A vasárnapi vihar után ismét narancssárga riasztást adott ki a Nyugat-Dunántúlra az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn hajnalban. A meteorológusok szerint felhőszakadásokra és jégesőre is lehet számítani.
2008.07.14 07:06MTIA meteorológiai szolgálat jelentése szerint kezdetben főként a Dunántúlon, majd az ország keleti felén is zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre lehet számítani. Az esőt viharos, 60-90 km/órás szél kísérheti. A viharos időjárás mellett az UV-B sugárzás is nagyon erős lesz hétfőn - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Eközben a vasárnapi vihar okozta károkat hétfő hajnalra sikerült elhárítaniuk a tűzoltóknak - mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Országszerte kilencven helyre riasztották a tűzoltókat. A rövid, de heves vihar összesen négy dunántúli megyét érintett. A tűzoltóknak Győr-Moson-Sopron megyében volt a legtöbb dolguk, ott összesen 35 helyre hívták őket viharkárok miatt - tette hozzá.
Az erős szél fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg. A vihar okozta károk miatt összesen három helyen ált a vonatközlekedés az országban - mondta a helyettes szóvivő. A viharban senki nem sérült meg és senkinek nem kellett elhagynia az otthonát - mondta Szentes György.
Az európai időjárási vészjelző rendszer három fokozatot különböztet meg. A sárga a potenciálisan veszélyes jelenségeket, a narancssárga és a piros szín már a veszélyt jelzi. A piros fokozatú riasztásnál az adott régió nagy részét érintő heves zivatar várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


