Devizahitelesek
Nyílt tárgyalásra hívja Varga Mihályt az MSZP
Az MSZP nyílt tárgyalásra hívja Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert a devizahitelesek ügyében, mert az ellenzéki párt úgy érzi, a kabinet nem képes egyedül megbirkózni ezzel a problémával.
2013.08.02 15:28MTI
A szocialisták kezdeményezését Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője ismertette pénteken a fővárosban újságírókkal, a tárcavezetővel pedig nyílt levélben közölte tárgyalási szándékukat.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a kormány immáron három éve nem tudja megoldani a devizahitelesek problémáit, amit így csak "kenyérként dagasztva tol maga előtt".
Szanyi Tibor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kabinet csak a Békemenetet szervező civil szervezettel ült tárgyalóasztalhoz a kérdésben, ezért felajánlotta: az MSZP nyílt tárgyaláson kész segítséget nyújtani a kormánynak és a devizahiteleseknek.
A szocialista képviselő a Varga Mihálynak írt levelében több kérdést is feltesz arról, a kormány miért nem támogatta a szocialisták korábbi kezdeményezéseit, valamint arról is, hogy az első Orbán kormány egy 2001-ben hozott rendeletével miért tette lehetővé a lakossági devizahitelezést.
Szanyi Tibor választ vár arra is, hogy ellenzéki idejükben a fideszes képviselők miért nem tiltakoztak a devizahitelek ellen, sőt miért vettek fel maguk is hasonló kölcsönöket több tízmillió forint értékben. Az MSZP emellett azt is tudni szeretné, hogy a devizahitelek 2010 előtt, miért nem jelentettek a jelenlegihez hasonló problémát - fejtette ki Szanyi Tibor, aki arra is nyíltan rákérdezett, a kormány miért nem képes 300 forint alatt tartani az euró árfolyamát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


