A legjobb megoldás az autonómia?
Fodor szerint a liberálisok felelősséget éreznek a határon túli magyarok iránt
A liberális nemzetfogalom befogadó, a liberálisok felelősséget éreznek mindazok iránt, akik a határon túl magyarnak vallják magukat, ott mind az egyén, mind a közösség számára az autonómia jelenti a legjobb megoldást - mondta szombaton Marosvásárhelyen az MTI kérdésére válaszolva Fodor Gábor.
2008.07.12 14:24MTIAz SZDSZ elnöke Szent-Iványi István európai parlamenti képviselővel, Eörsi Mátyás ügyvivővel és Léderer Andrással, az SZDSZ Új Generáció elnökével együtt utazott az erdélyi városba, ahol megbeszéléseket folytatott Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A megbeszélések utáni sajtóértekezleten Markó elmondta: a két szervezetnek kezdettől fogva közeli, jó viszonya volt egymással, miközben újból és újból felmerültek olyan kérdések, amelyeket adott esetben eltérő módon láttak.
Ennek ellenére ez a viszony mindvégig az együttműködésre, nem pedig a konfrontációra épült - állapította meg Markó. Ezt az együttműködést folytatni kívánják olyan konkrét területeken, mint például az infrastrukturális kérdések és az oktatáspolitika. Mindkét fél nagy lehetőségeket lát abban is, hogy magyarországi és romániai önkormányzati vezetőik, polgármestereik átadják egymásnak tapasztalataikat.
Fodor Gábor hangsúlyozta: az SZDSZ új elnökeként a határon túli magyarság előtt is szeretné más hangsúlyokkal megjeleníteni a párt politikáját". Mint fogalmazott, ennek az újfajta politikának a jegyében utazott Erdélybe. Leszögezte, hogy ez a látogatás egyben üzenet is. "Ahogy Magyarországon is elkezdtük a párbeszéd programját az SZDSZ részéről, úgy a határon túli magyarság irányában is ezt a párbeszédet és felelősséget akarjuk demonstrálni" - mondta. A legutóbbi romániai helyhatósági választásokon elért eredményével az RMDSZ bebizonyította, hogy erős képviseletét adja a romániai magyarságnak - mondta az SZDSZ elnöke.
A megbeszéléseken kifejezte pártjának azt a szándékát, hogy támogassa az RMDSZ konstruktív politikáját, amelyet megalakulása óta képvisel a romániai politikai életben. Az MTI kérdésére megállapította: a liberális nemzetfogalom befogadó, a liberálisok felelősséget éreznek azok iránt, akik a határon túl magyarnak vallják magukat. Mind az egyének, mind a közösségek számára a legjobb megoldás az autonómia, amelynek a többségi és kisebbségi nemzet megegyezésén kell alapulnia - mondta Fodor Gábor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
- 18:38 Hat év börtönt kapott a volt megyei főállatorvos a szabálytalan kutyaexport ügyében
- 18:34 Riasztó jelek az Atlanti-óceánból: évtizedekkel korábban jöhet az éghajlati fordulópont
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


