Devizahitelek
Rogán: banktámogatási programot javasol az Együtt-PM
Banktámogatási programnak nevezte a Fidesz frakcióvezetője a Bajnai vezette Együtt-PM szövetségnek azt a javaslatát, hogy a banki különadóból írják le az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét.
2013.07.26 14:30MTI
A Fidesz frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a volt miniszterelnök által ismertetett elképzelés egy fillérrel sem csökkentené a devizahitelesek mai napi fizetési kötelezettségét, "de ha komolyan vennénk ezt a javaslatot, akkor a bankok már holnap pénzt kapnának".
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a bejelentést úgy értékelte, Bajnai Gordon ismét a bankoknak akar pénzt adni, megint a pénzintézetek, s nem pedig a devizahitelesek oldalára állt, holott éppen az ő és elődje, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején harapództak el a devizakölcsönök, és engedték, hogy a bankok becsapják az embereket.
Közölte, Bajnai Gordon személyében a bukott baloldal miniszterelnöke, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere értékelte az ország gazdasági helyzetét, a jelenlegi kabinet politikáját. Bajnai Gordon gazdasági miniszterként asszisztált ahhoz a kormányzati gazdaságpolitikához, amely nominálisan a kétszeresére, GDP-arányosan pedig a másfélszeresére emelte az államadósságot - mondta Rogán Antal, azzal folytatva, hogy ugyanez a kormány hihetetlenül megnövelte a költségvetési deficitet, és példátlanul magasra emelte a rezsiköltségeket.
Bajnai Gordon emellett miniszterelnökként csökkentette például a nyugdíjakat és a pedagógusok bérét - tette hozzá. "Ezek után felettébb érdekes az a gazdasági értékelés, amelyet Bajnai Gordon adott, mert gyakorlatilag a jelenlegi kormánynak Bajnai Gordonék hibáit kellett kijavítania" - fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint a volt miniszterelnök semmit nem tanult abból, ahogyan 2010 előtt kormányoztak.
Rogán Antal kérdésre válaszolva kijelentette: a Fidesz-frakció fontosnak tartja a tárgyalást a bankrendszerrel a devizahitelesek újbóli támogatásának ügyében. Hozzátette, örülnének, ha sikerülne megállapodást kötni a devizahitelesek megsegítéséről, de az ősszel érdemi lépésekre készülnek a parlamentben, "ha van megegyezés, ha nincs".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


