Devizahitelek
Bajnai: a bankadót a devizahitelesek érdekében kell felhasználni!
Az Együtt-PM szövetség azt javasolja, hogy a banki különadóból írják le az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét.
2013.07.26 12:57MTI
Fotó: MTI
Bajnai Gordon, a szövetség vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az árfolyamgát volt az egyetlen kormányzati intézkedés, amely átmeneti segítséget jelentett a devizahiteleseknek. Véleménye szerint azonban ez is "ketyegő bomba", amelyet hatástalanítani kell. Ezért - folytatta - azt javasolják, hogy a bankokat terhelő különadó jelentős részéből segítsék az árfolyamgátat igénybe vevő devizahiteleseket, csökkentsék a gyűjtőszámlán halmozódó tartozásukat.
Az Együtt-PM szövetség emellett a Nemzeti Eszközkezelő feltőkésítését szorgalmazza, valamint azt, hogy a Bajnai-kormány időszakához hasonlóan a munkanélküli adósoknak két évig csak havi tízezer forintot kelljen törleszteniük.
A volt kormányfő kérdésre válaszolva ostobaságnak nevezte a luxusáfa bevezetésének tervét, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt reggeli rádióinterjújában.
Kapcsolódó írások:
- Devizahitelek kivezetése - évekbe telik majd
- Orbán a devizahitelt ki-, a luxusáfát bevezetné
- Elemzők: nem a legrosszabb forgatókönyv valósul meg
- Gyurcsány: kössék a devizahitelek kamatát a felvett deviza alapkamatához!
- LMP: a kormány "sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja" a devizahitelesek problémáját
- MSZP: az MNB kezdjen tárgyalásokat a svájci jegybankkal!
- A kormány ámokfutása miatt szálltak el a törlesztőrészletek?
- A Fidesz támogatja, hogy ismét megsegítsék a hiteleseket
- Varga: ki kell vezetni a hazai piacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket
- Devizahitelek: a pénzügyi ombudsman szerint háromoldalú egyeztetés kell
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


