Nőtt a Fidesz támogatottsága
Medián: 52 százalék szeretne kormányváltást
Két év után először haladja meg az egyharmadot azok aránya, akik elégedettek a kormány teljesítményével.
2013.07.17 19:20MTI
A Medián legfrissebb kutatása szerint több mint másfél év után ismét 30 százalékra emelkedett a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül, míg a többi párt nem tudta növelni szavazóbázisát a nyári parlamenti idény végére.
A közvélemény-kutató cég július 5-9. között végzett reprezentatív felmérésének eredménye a hvg.hu hírportálon jelent meg szerdán. Ez alapján a választópolgárok 35 százaléka nem támogat egyetlen pártot sem, a májusban mért 50 százalékról pedig 45 százalékra süllyedt a magukat biztosan szavazóknak mondók aránya.
A biztosan szavazók körében továbbra is meghatározó a Fidesz fölénye: a kormánypárt a szavazatok 46 százalékára számíthatna, míg az MSZP 20 százalékot, a Jobbik 14 százalékot, az Együtt-PM pedig 12 százalékot kapna. A felmérés alapján az LMP és a DK egyaránt 3-3 százalékos támogatottsággal szorulna ki a parlamentből.
A Medián kutatása szerint egy év alatt 18 százalékról 30 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy érzik, az országban jó irányba mennek a dolgok, és két év után először haladja meg az egyharmadot azok aránya, akik elégedettek a kormány teljesítményével.
A felmerés ismertetésében írnak arról is, hogy a miniszterelnök népszerűsége két éve most a legmagasabb, ugyanis 39 százalék azok aránya, akik Orbán Viktort szívesen látják fontos politikai szerepben.
Ugyanakkor megjegyzik azt is, hogy a választók abszolút többsége, 52 százalék azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás következne be. A Medián szerint azonban ezen csoport erősen megosztott, 40 százalékuk Bajnai Gordont, 32 százalékuk pedig Mesterházy Attilát látja erre alkalmasnak.
A felmérés szerint Mesterházy Attila MSZP-elnök kedveltsége számottevően javult, népszerűsége a Medián által valaha mért legmagasabb szintre, 36 százalékra nőtt, míg Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetőjének népszerűsége 34 százalék.
Kapcsolódó írások:
- Ismét 50 százalékon a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya
- Orbán Viktor kormánya rosszabbul teljesít, mint Bajnai Gordoné?
- Medián: egyre többen gondolják úgy, hogy biztosan elmennek majd szavazni
- Medián: a Fidesz és Orbán népszerűsége is csökkent
- Te kit választanál: a Medián szerint többségünk Schmittnek örülne
- Medián: kétharmados többséggel első a Fidesz, utána MSZP, Jobbik, LMP sorrend
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06