Kétéves csúcs
Medián: egyre többen gondolják úgy, hogy biztosan elmennek majd szavazni
A Medián márciusi adatai alapján csak négy párt jutna be a parlamentbe, a Demokratikus Koalíció és az LMP támogatottsága ugyanis egyaránt két százalékon áll a biztos szavazók körében.
2013.04.03 19:28MTIA Medián márciusi közvélemény-kutatása szerint kétéves csúcsára, a választani tudó népesség 47 százalékra emelkedett a voksolási részvételüket biztosra ígérők aránya, közülük 45 százalék szavazna a Fideszre, 24 százalékuk az MSZP-re.
A kutatóintézet felmérése a HVG legfrissebb számában olvasható, a kutatás eredményeinek egy része az újság honlapján is elérhető.
A biztos pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága 41 százalékról 45 százalékra emelkedett, a szocialistáké pedig 17 százalékról 24 százalékra. A Jobbik tábora 19 százalékról 17-re csökkent, míg az Együtt 2014 - PM szövetség biztos szavazóinak aránya 15 százalékról 8 százalékra esett.
A Medián márciusi adatai alapján más párt nem jutna be a parlamentbe, a Demokratikus Koalíció és az LMP támogatottsága ugyanis egyaránt két százalékon áll a biztos szavazók körében.
A teljes lakosságot tekintve a Fidesz az előző havi 26 százalékról 27 százalékra növelte támogatóinak arányát, míg az MSZP 12 százalékról 15 százalékra javított. A Jobbik az összes megkérdezett körében egy százalékponttal több, 11 százaléknyi szimpatizánst szerzett, míg az Együtt 2014 - PM szövetség pártolóinak aránya 8-ról 6 százalékra csökkent.
A teljes népesség 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tud pártot választani a mai kínálatból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


